Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A Faithless bejelentette 21 állomásos Champion Sound elnevezésű európai turnéját

2024. augusztus 24.

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját.

    Idén novemberben a dance csapat 21 állomásos koncertkörútra indul az Egyesült Királyságban és Európában, többek között fellépésekkel a londoni O2 Academy Brixtonban, valamint Edinburghban, Belfastban, Manchesterben, Antwerpenben, Zürichben, Milánóban, Bécsben, Amszterdamban, Budapesten és Koppenhágában.

    Ez év elején a zenekar bejelentette várva várt visszatérését a koncerttermekbe nyolc év után az első fellépésével a londoni Roundhouse-ban, és további koncertekkel Belgiumban, Luxemburgban, Amszterdamban, nem is beszélve egy sor fesztiválról. A Sister Bliss-szel egy 7 tagú élő zenekar élén, a Faithless bebizonyította, hogy olyan erőt képviselnek, amivel számolni kell, miközben végighaladnak a régebbi és újabb zenéiken, világszínvonalú produkciót és felejthetetlen élményt adva.

    Azóta a banda megerősítette vadonatúj, nyolcadik stúdióalbumának, a Champion Sound című anyag kiadását, és megjelentette első kislemezét a Find A Way-t – amely jellegzetesen Faithless, a teljes dicsőségében – egy fülbemászó klasszikus house, zongora kiegészítéssel és csúcs ütemekkel.

    Csaknem három évtized telt el azóta, hogy a Faithless bemutatkozott, ezidő alatt az ikonikus brit csapat kitörölhetetlen nyomot hagyott a dance világában. A 21. század egyik legbefolyásosabb elektronikus művésze, több mint 20 millió albumot adott el, tizenhét slágerlistás kislemezt, hat Top 10 albumot (ebből három vezette is a slágerlistákat), valamint a mai napig több mint egymilliárd letöltést tudhat magáénak.

    A banda kulturális jelentősége páratlan – a dance műfaj nemzetközi szinten  átütő vezéralakja, aki megmutatta, hogy az elektronikus zenének igenis helye van a legnagyobb színpadokon is.

    Közel 14 évnyi kihagyás után a Faithless most visszatér Budapestre, a magyar rajongók 2024. december 6-án a Barba Negrában láthatják a vadontúj showt.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO