Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A Galimbertik című időszaki kiállítás köré szervezi a múzeum+ estet a Magyar Nemzeti Galéria

2024. október 07.

Kiállítások, tárlatvezetések, kurátori előadás, workshop, élő zene és borkóstoló is várja a közönséget a múzeum+ esten, október 16-án.

    A rendhagyó múzeumi program résztvevői elsők között ismerhetik meg az intézmény legújabb, A Galimbertik című időszaki kiállítását. A tárlat Galimberti Sándor és felesége, Dénes Valéria életművét mutatja be - derült ki a közleményből.

    A Galimberti házaspár tagjai a 20. századi modern magyar festészet meghatározó szereplői voltak.

    A tárlat a művészpár munkásságát korábban még sosem látott teljességében tárja majd a közönség elé. Olyan alkotások is megtekinthetők lesznek, amelyeket korábban még nem láthatott a publikum - hangsúlyozták a szervezők.

    A múzeum+ eseményen a kiállítás kurátora, Barki Gergely művészettörténész betekintést nyújt a kettős életműkutatás kulisszái mögé.

    Előadásának hallgatói megismerhetik a bűnügyi nyomozásokhoz hasonló szakmai munkát, valamint a két életmű legfontosabb alkotásait.

    Juhász Anna irodalmár rendhagyó tárlatvezetésének közönsége pedig egy különleges irodalmi sétán is részt vehet.

    A est további tárlatvezetései a Galimberti házaspár kortársaira összpontosítanak. Hegedűs Alexandra képzőművész Henri Matisse magyar művészekre gyakorolt hatását ismerteti majd, Sepsey Zsófia művészettörténész pedig a francia fővárosban kalauzolja az érdeklődőket.

    A 19. századi gyűjteményben Molnár Brigitta művészettörténész Szinyei Merse Pál Lila ruhás nő című festményét mutatja be.

    A tárlatvezetés során kiderül, hogy kit ábrázol az egyik legismertebb, 150 évvel ezelőtt, 1874-ben született magyar festmény, és mi a jelentősége a Szinyei-életműben.

    Turcsányi Janka és Gábor-Nagy Nóra zongoraművészek négykezes zongorakoncerttel várják a közönséget, 19 és 21 óra között pedig a Galimbertik festményei által ihletett vászontáskákat készíthetnek a látogatók.

    A rendezvényről további információ a Magyar Nemzeti Galéria honlapján, a programok menüpont alatt található.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO