Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A hűség fogalmát jelenítik meg a művészek a SopronFest egyik kiállításán

2024. május 12.

A hűség fogalmát jeleníti meg hét művész a SopronFest részeként vasárnap délután megnyitott A hűség városa című csoportos tárlaton a Liszt-központ Munkácsy termében.

    A kiállításon Bereczki Kata, Bukta Imre, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter mutatják be közel hetven alkotásaikat.
    Lévai Anikó megnyitó beszédében azt mondta, hogy a tárlat egyik vezérfonala a hűség, Sopronra, mint a leghűségesebb városra utalva.
    Ugyanakkor a kiállításon felvetődik a kérdés, hogy mit is jelent a hűség. Állhatatos kitartást valaki, vagy valami mellett, hűség Istenhez, emberhez, a hazához, a közösséghez, értékekhez, eszmékhez, vagy önmagunkhoz.
    Az egyre radikálisabb felfogásban értelmezett szabadság korában ma már nem magától értetendő érték a hűség - mondta.
    Hozzátette: minden műalkotás, különösen a kortárs, tükröt tart elénk, reflektálnak a világra, korra, a környezetre és saját magunkra. Mindez tanulságosabb és kifejezőbb, mint bármilyen újságcikk, vagy művészeti elemzés - fogalmazott.
    Farkas Ciprián, Sopron polgármestere felidézte, hogy Sopron azért kapta meg a leghűségesebb város (Civitas fidelissima) címet, mert az 1921. évi népszavazáson a Magyarországhoz tartozás mellett döntöttek az emberek.  
    Ez akkor azt jelentette, hogy az emberek szerint van remény, van holnap. Ez egy világraszóló pillanat volt és meghatározó Sopron identitására azóta is, a város kultúrájának részévé vált - mondta.
    Farkas Ciprián ezt követően polgármesteri elismerő oklevelet adott át Ef Zámbó István Munkácsy-díjas művésznek, akinek szobor székei a város utcáin, terein és éttermek teraszain emlékeztetik a látogatókat arra, hogy korábban milyen zenei világsztárok fordultak meg Sopronban.
    Fülöp Zoltán, a SopronFest egyik alapítója elmondta, hogy a tárlat valamennyi kiállítója vállalta, hogy május 16. és 19. között a Várkerületen a Mária-szobornál egy-egy nagyméretű, szív formájú installációt készít, ami szintén a hűség fogalmát dolgozza fel.
    Bukta Imre és Soós Nóra alkotásai már elkészültek, azok a kiállítás megnyitóján már láthatók voltak.
    Az alkotások a SopronFest alapítóinak szándéka szerint Sopronban maradnak, a cél az, hogy helyi vállalkozók, művészetet kedvelők megvásárolják, az értékesítésből származó bevételt pedig jótékony célra fordítják a művészek.
    Lobenwein Norbert, a SopronFest másik alapítója arról beszélt, hogy a programsorozat szombaton elkezdődött és május 19-ig tart. Városszerte 75 helyszínen mintegy 300 program várja a látogatókat, köztük harminc kiállítás.  A hűség városa című csoportos tárlat május 20-ig ingyenesen látogatható, a művészek több alkalommal tárlatvezetést is tartanak.         

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO