Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

A Kaleo bemutatta Rock N Roller című új dalát és bejelentette őszi Payback Tour elnevezésű turnéját

2024. június 03.

Az izlandi együttes  koncertsorozata november 2-án indul, Budapesten november 25-én lépnek fel MVM Dome-ban.

    Ma a többszörös platinalemezes, GRAMMY-díjra jelölt izlandi rockcsapat, a KALEO bemutatta új kislemezüket, a Rock N Roller-t, amely már rögtön minden streaming platformon elérhető. Miután indulásuk óta számtalan koncerten előadták a rajongók kedvencévé vát dalt a ráadás részeként, a banda úgy döntött, hogy most már végre rögzíti és kiadja a dalt rajongóik számára szerte a világon.

    A Rock N Roller-ről a KALEO frontembere, JJ Julius Son az alábbiakat nyilatkozta: „Ezt a KALEO korai napjaiban írtam. Azonnal elkezdtük játszani, és azóta is adjuk a szettünkben, általában az utolsó dalként a fellépéseink során. Amikor stúdióba vonultunk a következő albumunk miatt, mindannyian úgy döntöttünk, hogy ideje felvenni a szám megfelelő verzióját, és végre kiadni a világnak.” 

    Ezzel egyidőben a KALEO bejelentette Payback turnéjuk európai szakaszát is, amelyen a csapat a kontinens különböző arénáiban lép fel, többek között a legendás londoni OVO Arena Wembley-ben is.

    Az őszi koncertsorozat november 2-án kezdődik a lisszaboni Sagres Campo Pequenóban, és december közepéig tart. A turné összes állomásám Júníus Meyvant lesz az előjátszó. Jegyek elsőként a hivatalos rajongói klub számára, valamint a Live Nation regisztrált tagjainak lesz elérhető június 5-én 10 órától elővásárlási lehetőségként.

    A KALEO nemrég ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, amelyet egy különleges koncerttel tettek emlékezetessé, a római Colosseum Régészeti Parkjában, a világhírű amfiteátrum árnyékában 250 legnagyobb rajongójuk  előtt. Ezzel a fellépéssel a KALEO csatlakozott Ray Charles, Stevie Wonder, Billy Joel, The Cure, Elton John és Paul McCartney névsorhoz. A fellépés filmre került, és KALEO: Viva Roma in the Shadow of the Colosseum címmel még ezen a nyáron megjelenik. A KALEO közelgő turnéjával kapcsolatos további információk itt olvashatók.

 

 

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO