Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Avenged Sevenfold a Budapest Parkban

2024. december 05.

A kaliforniai metálzenekar eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon 25 éves pályafutása során, jövőre azonban első önálló buliján láthatjuk az Avenged Sevenfoldot, 2025. június 19-én a Budapest Parkban.

    A 25 éve alakult zenekar eddig nyolc stúdióalbumot jelentetett meg, a legutóbbit Life Is But A Dream… címmel hét évvel előző lemezüket követően, 2023-ban adták ki. A csapat mindig is úttörőnek számított műfajában, a friss albummal pedig igazán bátor kísérletezésbe kezdtek. Izmos dallamaiknak, intenzív megszólalásuknak és kalandvágyó szellemüknek köszönhetően az A7X himnuszait több, mint két milliárdan játszották le, 12 millió lemezt adtak el világszerte, két egymást követő albumuk is a Billboard 200 Top Albums listájának első helyére került és több daluk is a rock listák élén szerepelt.

    A zenekar (tagjai: M. Shadows, Synyster Gates, Zacky Vengeance, Johnny Christ és Brooks Wackerman) ismert látványos élő fellépéseiről, teltházas aréna koncertjeiről és visszatérő vendége a neves rockfesztiváloknak is.

    Amióta csak megalakult az Avenged Sevenfold 1999-ben, Kaliforniában, a banda tagjai az extrém zene és a szubkultúrájuk iránti szenvedélyüket ötvözték azzal az eltökéltséggel, hogy megtalálják saját útjukat. Legutóbbi lemezük, a Life Is But A Dream… egyszerre hivatott provokálni, bővíteni és inspirálni bátor és magabiztos hozzáállásukkal az amerikai heavy metal új hullámát, amely stílus kialakulásában a zenekar is úttörőnek számított.

    Félrerúgva a kiszámítható konvenciókat, a fülbemászó dallamok feláldozása nélkül a zenekar nyolcadik albuma élen jár a diszkomfort, a feszültség és a düh kifejezésében, ezoterikus odaadással kutatva az élet és a halál abszurditását. A gyorsan változó technológia, közösségek és kulturális mérföldkövek idejében az Avenged Sevenfold még mindig stabilan az élvonalban van és valós időben építi saját ökoszisztémáját, amely teljes bizalmon és kölcsönös tiszteleten alapul közönségükkel. A zenekar negyedszázados pályafutása során egyetlen egyszer járt Magyarországon, 2018-ban a VOLT Fesztiválon, jövőre azonban Európa-turnéjuk keretében végre Budapestre is eljutnak, hogy bepótolják elmaradásukat a hazai rajongók irányába június 19-én, a Budapest Parkban.

    Jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők december 5-én 10 órától, a publikusjegyértékesítés december 6-án 10 órakor indul.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO