A világ legnagyobb koncerttermeit tölti meg rajongóival, s amikor hazajön, általában aludni és főzni szokott, de ilyenkor van ideje komponálni is. December 7-én viszont azért érkezik Budapestre, hogy elképesztő virtuozitásával kápráztassa el közönségét Péter Bence, aki tavaly adta első koncertjét a magyar fővárosban, az MVM Dome-ban. Ezúttal egy frissebb repertoárral és megújult látványvilággal tér majd vissza.
Gyermekkorában az volt a célja, hogy a maximumot hozza ki a zongorából, olykor dobol a hangszerén vagy a húrokat pengeti. Így alakult ki egyéni stílusa, amit már többmillióan követnek úgy élőben, mint a közösségi médiában. „Sokan nem hiszik el a zenémet hallva, hogy csupán egy zongorát használok. A különböző sávokat egymásra építve azonban egy teljes zenekari hangzást tudok elérni, olyan élményt, mintha a közönség egy rock vagy akár egy szimfonikus zenekari koncerten lenne” – mondta Péter Bence, aki világ legismertebb, kortárs zenét oktató egyetemén, a Berklee-n tanult, barátságot ápol nagy példaképével, Hans Zimmerrel, játszott Elton John zongoráján, és a követői közt tudhatja - mások mellett – Eros Ramazzottit is.
Ma már a 32 éves Bence is példakép, zenéjén fiatal zenészek sokasága nőtt fel, sokan miatta kezdtek el zongorázni, mi több, egyedi játékstílusát is szeretnék követni. Telt házas koncerteket ad világszerte, tavaly már végre Budapestre is eljutott, idén decemberben pedig ismét az MVM Dome színpadára “Pianosphere” turnéjának idei utolsó állomásán.
A koncert nem csak Bence virtuóz játéka és zenei bravúrjai miatt lesz különleges. Bence managere, Zöld Szabolcs, aki egyben a show rendezője is elmondta, a közönségnek egy különleges, Magyarországon egyedülálló audiovizuális élményben lesz része, ami által a jelenlévők részesévé válnak a Bence által megteremtett Pianoszférának. „Készülünk néhány izgalmas meglepetéssel, köztük olyannal is, amit a világon még sehol nem láthatott közönség.”