Esterházy Péter utolsó drámáját a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írta. A Mercedes Benzben a 17. századtól a 20. századig követhetjük végig az Esterházy-család történetét. Az ember tragédiájának keretjátékát megidézve az Úr fogadást köt Luciferrel, a fogadás tétje pedig, hogy elbukik-e a magyar történelem egyik legendás, évszázados családja, elbuknak-e az Esterházyak? A darabot december 6-án Zsótér Sándor rendezésében, Balázsovits Edit, Gyöngyösi Zoltán, Liber Ágoston, Lukács Sándor, Petrik Andrea és Szántó Balázs szereplésével mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán. A szellemi és nyelvi bravúrokkal teli családtörténetet Budapesten először láthatja a közönség.
„1996. április 12-én mutattuk be a Vígszínház stúdiójában Esterházy Péter Búcsúszimfónia című színdarabját, melyben a főszerepet, az író édesapját alakítottam Zsótér Sándor rendezésében. 2024. december 6-án pedig a Mercedes Benz című művét visszük színre ugyanitt és szintén Zsótér rendezésében. Huszonnyolc év telt el a két bemutató között. Most egy nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkező Úristent kell megformálnom. A darab tulajdonképpen egy történelmi revü, telis-tele Esterházy hol maró, hol együttérző iróniájával, mellyel családját és persze mindannyiunk életét tárja a mindenkori közönség elé” – meséli az Urat alakító Lukács Sándor.
Esterházy Pétert a Szlovák Nemzeti Színház 2014-ben kérte fel, hogy írjon nekik darabot. Ez lett a Mercedes Benz, az író „első igazi színházi micsodája”, ahogy ő akkor éppen nevezte. A 2017-ben tartott bemutatót már nem láthatta … „Számomra a színház nem egy darabbal kezdődik, nem is a rendezővel, hanem a színészekkel. A színházi premier pedig a karrier csúcsa. Minden szerző ezt akarja. Magát a vágyat pedig értéknek tartom.” A szlovák utalások, a helyszín, konkrétan Pozsony, illetve a romos galántai kastély, kitágul: Közép- és Kelet-Európa a háttér. Egybemosódó-szétváló múlt és hagyomány. Széthulló monarchia, trianoni békeszerződés. Az egész széttörik. A töredék lesz az egész. A csonkát éljük meg egészként. És elvagyunk vele.
„Mercedes Benz. Nem autó, hanem állapot. És nem a sebesség, hanem a súly. Súlya van itt mindennek: a szónak, a hallgatásnak, az időnek, amit elölről, oldalról, hátulról nézünk – hogy talán összerakjuk, de persze sose sikerül. Mert hát mit is néz a néző? Családot? Történelmet? Magát? Nem tudjuk, de látjuk. És közben nevetünk. És közben fáj. És közben az élet meg az Esterházy, kettő az egyben” – vallja a Gróf szerepében színpadra lépő Szántó Balázs.
A Mercedes Benz Madách Az ember tragédiájából idevetődött Úr és Lucifer vicces vetélkedésével indul. A bibliai Jób-történet mintájára próbára teszik az Esterházy-családot. Megtagadják-e a jót, az istent, ha bajba kerülnek? Az Író írja-álmodja a darabot, ki-bejár álom és valóság, színpad és valóság, múlt és jelen között. Valós és elképzelt történettörmelékeken át tör a megoldhatatlan megoldás felé. Az ember tragédiája, a családtörténet csak „segédegyenesek”. A főtörténet a fiú szembenézése az apával. És a képpel, amit róla alkotott. A Harmonia Cælestis néz szembe a Javított kiadással. Az istenített apa ember lesz. „Kinek nincs múltja, nem ember az.” És a múlt nem csupa dicsőség és becsület. A Mercedes Benz a fiú útja az apagyilkosságig és a bocsánatkérésig.
„Tkp. Esterházy Páternek (sic!) köszönhetem a Vígszínházat. A javaslatára kaptam munkát. Konkrétan a Búcsúszimfónia című darabját. A rendezést. Miatta tehettem be a lábam. Miatta ismertem Horvait és Martont. Venczelt, Lukácsot és Szarvast. És akkor Börcsököt is.
Most a Vígszínháznak köszönhetem Esterházy Pétert. A Mercedes Benz című darabját.
28 év.
35 éves voltam. A Padláson.
Most 63. Akkor Gaál Erzsi segített szöveget húzni.
Most nem húzok. Nem tudok segítséget elfogadni.
Esterházy Péter nem nézett le. Onnan nem lehet lenézni. Onnan szemmagasságban lehet a másikra nézni.
Ijesztő egy darab a Mercedes Benz. Elfutásra/megfutamodásra ingerlő.
Ambrus Mária látott egy díszletet.
Ungár Juli egy sorvezetőt adott.
Benedek Marival elindultunk Joplintól.
Csupa kedves, jó színész. Mármint ember. Csupa ember.
Az Édesapáról szóló Harmonia Caelestis és a Holtapáról szóló Javított kiadás javított/újraírt színházi szövege a Mercedes Benz.
"Az apák olyanok, mint az ember útját álló hatalmas márványtömbök - fénylő hasábok, tele erezettel és repedéssel. Elállják az utat. Nem lehet átmászni rajtuk, se elsompolyogni mellettük. Ők maguk a "mellett" és minden valószínűség szerint ők a "sompoly" (...)" /Donald Barthelem: A Holtapa. Fordította: Orbán Katalin/
Na most a feladat: nem akarok se mellett, se sompoly.
Esterházy Péter, köszönöm” – emeli ki Zsótér Sándor, az előadás rendezője.
A Mercedes Benz december 6-tól látható a Vígszínház Házi Színpadán.