Tizenöt dedikált, vászonra feszített fotót bocsát árverésre a Quimby, amelyeket koncertfotósuk, Bátori Gábor ’Jim’ készített a zenekarról. Az aukcióból származó bevétel teljes összegével az Egyszülős Központ munkáját támogatják. A Központot 2018-ban azzal a céllal hozták létre, hogy egyenlő esélyt teremtsenek a több mint félmillió egyszülős gyermeknek, és támogató közegként segítsék az egyszülős családok mindennapjait. A dedikált művek 2024. december 5. és 12. között megtekinthetők a Turbinában.
A Quimby az ünnepek közeledtével minden évben igyekszik a figyelmet felhívni olyan karitatív szervezetekre, amelyek munkájukkal gyermekek életét teszik jobbá. „A zenekarban mindannyian szülők vagyunk és rengeteg kisgyerek vesz minket körül, akik szerencsére szeretetben és biztonságban nőnek fel. Sok kisgyermek azonban nem ennyire szerencsés. Fontosnak tartjuk, hogy ők és szüleik is láthatóvá váljanak, és minél többen megismerjék azokat a hazai szervezeteket, amelyek azért dolgoznak, hogy az ő életüket tegyék jobbá. A Quimby közönsége két évvel ezelőtt 2,5 millió forinttal támogatta a Vadaskert Kórházat. Tavaly a nevelőotthonokat segítő Kuckó Program számára adományoztunk. Idén pedig azoknak a családoknak szeretnénk segíteni, amelyekben egyetlen szülő kénytelen vinni a terheket, ezért az Egyszülős Központ számára szervezünk jótékonysági aukciót” – emeli ki a zenekar frontembere Kiss Tibi.
Magyarországon közel félmillió gyermeket csak anya, vagy csak apa nevel: ők az egyszülős gyerekek. A 40 százalékuk szegény, de nem ez az egyetlen hiány az életükben. Hiányzik mellőlük a másik szülő, a két szülő nyújtotta biztonság. Ha pedig abba a bizonyos 40 százalékba tartoznak, sokszor az élmények – a nyaralás, a sport, a különóra, a nyelvtanulás és a táborok – is hiányoznak az életükből. Az Egyszülős Központ az elmúlt években több mint 33 ezer egyszülős családnak nyújtott segítséget.
Az Axioart oldalán 15 dedikált művész fotót bocsát árverésre 2024. november 29. és december 13. között a Quimby, hogy közönségük támogatásával tehessék könnyebbé az Egyszülős Központ munkáját, és minél több rászoruló családhoz eljuthassanak. A képek mindegyike egy-egy kiemelt pillanatot örökít meg a Quimby koncertekről úgy, ahogy azt csak a zenekar kedvenc fotósa, Bátori Gábor ’Jim’ képes megmutatni.
A dedikált művek 2024. december 5-től 12-ig, minden nap 18 és 22 óra között megtekinthetők a Turbinában. (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4.)