Best of Budapest & Hungary

Réz András tollából

Kellér Dezső magyar humorista mondta: "a kávéházban az a jó, hogy az ember, ha itt ül, nincs otthon, és még sincs a jó levegőn". Nos, ma van a kávé világnapja. Irány egy kávéház!

Apám egyik legnagyobb bánata az volt, hogy a háború után Budapesten lassacskán megszűntek a kávéházak. Átalakultak vendéglővé, bisztróvá, önkiszolgáló étteremmé. A végén már kénytelen volt presszóba beülni a barátaival. Sajnálkozva nézett rám: nem tudhattam, milyen volt az igazi kávéház. Amikor együtt elvetődtünk egy vidéki városba, kötelességének tartotta, hogy elvigyen abba a vendéglátó egységbe, amely egykor a kávéház volt. Mert - mint mondta - a kávéház volt a kulturális közösség lelke, ott ült a helyi értelmiség, a művészek. Ettek-ittak beszélgettek. Fontos kérdésekről döntöttek. Sajnálhatja, hogy nem érte meg a kávéházak feltámadását. Azt, hogy én is kávéházi ember lettem. Hogy a kávéház lett az én Facebook-om.
Hogy miért is szeretem a kávéházakat? Sok éve már, hogy kora tavasszal néhányan elmentünk a Mátrába kirándulni. Megálltunk egy tisztáson. Néztük az első kökörcsineket, élveztük a bágyadt napsütést. És akkor Valló Péter barátom, a színi rendező felsóhajtott: „Tökéletes lenne, ha még egy füstös kávéház is állna itt!” Tudod, mit, barátom? Ugorjunk be egy kávéházba. Mert ez az a hely, ahol még mindig hús-vér emberek vannak. És remek kávé.