Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség díjait

2025. március 12.

Tizenegyedik alkalommal döntött a Par Excellence díj odaítéléséről a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz), amely hat kategóriában ismerte el a magyar bor- és gasztrokultúra szakembereit.

    A Par Excellence díjat a Masosz tagságának szavazatai alapján lehet elnyerni. A jelöltekről a végső döntést az elnökségi tagok hozzák meg egyhangúlag, annak figyelembe vételével, hogy a maga területén kiválóan teljesítő vállalkozások, illetve szakemberek tevékenysége mennyire járul hozzá a szervezet alapszabályában megfogalmazott célkitűzések megvalósulásához.

    Termelő kategóriában Koch Csaba lett a kitüntetett. A méltatás szerint a Hajós-Bajai és a Villányi borvidéken is gazdálkodó termelő (aki jelenleg a Magyar Bor Akadémia elnöke) napjainkra a hazai borászat emblematikus figurájává vált, szinte nincs olyan kitüntetés, amit ne érdemelt volna ki, miközben a vajdasági temerini, valamint a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel együttműködve kutatja rezisztens szőlőfajtákkal a jövő útjait.

    Borotai birtoka mellett már a Villány melletti Diósviszlón is rendelkezik egy 65 hektáros területtel.

    Kereskedő kategóriában a Drop Shop Borkereskedés és Borbár érdemesült a díjra. A budapesti vállalkozás 2009-ben indult, azzal a céllal, hogy a világ legizgalmasabb klasszikus és új borvidékeinek borait elérhetővé tegye a hazai közönség számára. A Drop Shop az angolszász fine wine merchantek mintájára építi választékát, több mint ezerféle boruk Európa és a világ nagy, klasszikus borvidékeinek ismert és kevésbé ismert remekei - áll az indoklásban.

    Vendéglátó kategóriában a tatai Platán Gourmet étterem részesült az elismerésben. A méltatás emlékeztet: az étterem immár harmadik éve büszkélkedhet azzal, hogy Magyarország első vidéki éttermeként érdemelte ki a két Michelin-csillagot. Pesti István séf irányításával a Platán Gourmet egyedi és kifinomult konyhát képvisel, borlapja pedig kiemelkedő minőségű magyar és nemzetközi borokat kínál.

    Oktató kategóriában Petzold Attila az idei Par Excellence-díjazott. A közlemény szerint egész karrierjét végigkísérte az edukáció. A Magyar Borok Házában külföldi vendégeket oktatott a magyar bor szépségeire, majd az Eszencia Magazin szakmai szerkesztőjeként szintén sok edukatív tartalmat készített.

    Független bor- és párlatoktatóként igyekszik hangsúlyt fektetni a könnyed, szellemes előadásmódra, mivel meggyőződése, hogy egy jó nevetés mellett az ismeretek is könnyebben hasznosulnak - méltatták Petzold Attilát.

    Szakíró kategóriában Németi Sándor lett a díjazott, aki a WineArtCulture bor-és gasztronómiai online portál alapítója, főszerkesztője és tulajdonosa. 2013 óta rendszeresen publikál bor, gasztronómia és kultúra témákban számos online és print magazinban, ezen kívül marketing- és PR kommunikációval is foglalkozik.

    Harmadik alkalommal kerül sor a Dr. Kosárka emlékdíj kiadására; ezt a díjat az a borász érdemli ki, aki a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért.

    Az elismerést ezúttal a "rozékirályként" is ismert, szekszárdi Dúzsi Tamás kapja, aki a cannes-i rozé világbajnokságon a kezdetektől napjainkig 46 érmet nyert el. Ezzel a korszakos teljesítményével a világ élvonalába tartozik, ő nyerte eddig a legtöbb érmet, megelőzve a franciaországi borászatokat is - áll a közleményben.

    A Par Excellence díj egy plakett, amelyet a nyertesek ünnepélyes keretek között a Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének megnyitóján vehetnek át.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO