Best of Budapest & Hungary

A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. Márton-napra liba és újbor dukál, s egyre több étterem rendez ilyenkor liba-heteket, illetve országszerte kézműves programok, zenés mulatságok és borkóstolók kísérik november 11-ét. De tudjuk-e, honnan ered ez a hagyomány, és hogyan kapcsolódik össze lúd, bor és Márton?

Egy köpönyeg

A még nem szent Márton 316-ban született egy római tribunus fiaként a mai Szombathely környékén, később, apja kívánságára a légió katonája lett. Nemcsak vitézségével tűnt ki, hanem jóságával, a betegek és a szegények iránti részvétével is. A legenda szerint egyszer Amiens városkapujánál télen megpillantott egy didergő koldust, s annyira megszánta, hogy köpönyegét kettéhasította, s felét odavetette a szűkölködőnek. Ezután éjjel álmában megjelent neki Jézus, és tudomására hozta, hogy koldus alakjában vele tett jót. A látomás hatására tizennyolc éves korában megkeresztelkedett, s húszévesen elhagyta a katonai pályát. Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki rövidesen kisebb egyházi méltósággá nevezte ki, hogy a keresztény hitet terjessze. 371 körül a nép és a papság Tours püspökévé választotta. Mikor hírét vette, hogy püspöknek szemelték ki, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, s ezzel elárulták a rejtekhelyét. Így ő is belenyugodott a közakaratba, s a libák közbenjárásával elfogadta a püspöki széket. Úgy tudni, meggyőző és hiteles püspök volt, aki szigorú, önmegtartóztató életet élt. Ő építette a város első keresztény kápolnáit, s a hagyományok szerint emberszeretete, jósága, irgalmassága, egyszerűsége, igazságossága, és kiváló szónoki képességei nagyon népszerűvé tették. Tours-hoz közel, Candes-ban halt meg, valamikor 397 és 401 között. Szentté avatásától a katonák, utazók, foglyok, rabok, parasztok, pásztorok pártfogója, patrónusa lett, s a középkor legnépszerűbb szentjévé avanzsált. Kultusza halála után rohamosan terjedt Európa keresztény tartományaiban, így Pannóniában is. Emlékét helységnevek, imák és oltárképek egyaránt őrzik.

Libák

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Szent Márton legendáján túl, természetesen több prózai oka is van annak, miért épp ezt a szárnyas fajtát illik ilyenkor fogyasztani: A tömött libák ekkorra érik el a vágósúlyukat. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”, úgyhogy ez idő tájt országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. (Amennyiben pontosan követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet!) Ennek a hagyománynak a gyökerei egyébként a pogány rómaiaknál, illetve a germánoknál lelhető fel, ők áldoztak isteneiknek szárnyasokat, hálát adva a termésért és kérve a következő évi jó termést. Idővel ezek a véres események szelídültek lakomává. A kereszténység terjedésével pedig a Vízkeresztig tartó 40 napos böjti időszak kezdete esik november 12-re, tehát még a böjt előtt lehetett egy jó nagyot lakmározni egyházi jóváhagyással.

Újbor

A Márton-napi lúdpecsenyés vacsora végén már kiforrott újborral szokás koccintani, ezt hívják Márton poharának. Egy mondás szerint a bornak szent Márton a bírája, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor. Minél többet iszunk, annál több erőt és egészséget szívunk magukba, állítólag. Sőt, aki spicces lesz a bortól Márton-napján, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól. Az újbor kultúrája Magyarországon az 1990-es évek közepén kezdett el terjedni. Először Bock József villányi borász Szent Márton bora elnevezésű kékoportóját nyitották fel ünnepélyes keretek között 1996. november 11-én. Azóta a borászok és bormarketingesek kitartó munkájának köszönhetően a Márton-napi libaevés fontos eleme egy üveg újbor felnyitása és elfogyasztása. Továbbá, a néphit szerint a lúd melle-csontjából meg lehet jósolni a következő hónapok időjárását. Ha a liba csontja fehér, akkor hosszú, havas, hideg tél várható, ha viszont barna, akkor sáros, lanyha télre számíthatunk. Egy másik munkamódszer szerint a csontokat kiteszik a tornácra száradni, majd a mellcsonton keresztül nézik a naplementét. Ha a nap felhőben megy le, akkor a tél lágy lesz, ha pedig tiszta égen, akkor kemény tél várható.

Hagyományok

Szent Márton napja valaha az óév utolsó ünnepe volt. Ekkorra már hordókba került az újbor, bezsákolták a kamrákba a lisztet, a betakarított terményt. A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított november 11. Véget értek a mezőgazdasági munkák, elszámoltak uraiknak a jobbágyok, a cselédek megkapták évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A mesteremberek megvendégelték inasaikat, gyertyát is gyújtottak, ezért hívják a libavacsorát gyertyavacsorának is. Ez a nap úgymond „dologtiltó nap” volt, amikor tilos volt még mosni és teregetni is, mert ez a jószág pusztulását okozta volna. Az utolsó piaci nap is ekkor van az évben. Sok helyen rendeztek Márton napi bálokat, vásárokat, az emberek sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte azt, és tavasszal az állatok kihajtására használta. Szent Márton kultusza a Dunántúlon különösen élénk, hiszen Márton a mai Magyarország nyugati részéből származott.