Best of Budapest & Hungary

2020. február 22-én elstartolt a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) idei első rendezvénye, mely a tavaszi napsütés és a téltemetés jegyében telt. Az évindító eseménynek hagyományosan a Rosinante Fogadó ad otthont, Szigetmonostoron. Odakocsiztunk hét hónapos gyerekünkkel, s miközben az ételeket kóstolgattuk és meóztuk, önmagunkat is leteszteltük: kiderült, hogyan boldogulunk egy ilyen rendezvényen újdonsült kisgyerekes családként.

A Rosinante Szentendrétől pár kilométerre található, Budapestről fél óra alatt kényelmesen odaértünk. A szállodához vezető úttest egyik oldalán délben már hosszan kígyózott a parkoló kocsik sora: úgy tűnt, a fél világ idejött.  Azt hiszem, amióta Szonjus megszületett, először éltünk a "Gyerekkel vagyok!" varázsige használatával, a parkolást segítők tovább is engedtek, és sikerült a Rosinante bejáratához közel letennünk az autót. Egyébként nem lett volna vészes a sor végéről sem begyalogolni, babakocsival voltunk, a nap hétágra sütött, nem is jeleztek esőt aznapra.

Szemünk fényénél már elindult a hozzátáplálás, kb. három óránként eszik, s ha belefeledkezik valamibe (mint pl. új arcok szemlélésébe egy gasztro-rendezvényen), akkor sokáig kedélyesen szemlélődik, majd hirtelen feleszmél, hogy ő tulajdonképpen az éhhalál küszöbén van. Most sem történt ez másképp. Mi is kedélyesen szemlélődtünk, ismerősökkel csevegtünk, ugyanakkor a szemünk sarkából már pásztáztuk a teret, hogy hova tudunk leülni babakocsistul úgy, hogy asztal is legyen előttünk. A kertet elöntötték a vendégek, de találtunk asztalt, került rá étel is, első körben a Rosinante csodás harcsatepertője, ami kellőképpen meghozta az étvágyunkat a következő fogásokhoz. Szonjus lelkesen nézte, ahogy ropogtatunk, majd jelezte, hogy most már ő is szeretne valamit enni, azonnal. Én, a szuperül felkészült anya, előrántottam a bolti zöldségpürét, beszaladtam a konyhára, melegítést eszközölve, a háziak seperc alatt intézkedtek, kivittem boldogan a tökéletes hőfokra melegített üveget, mmmmm, kukorica, mmmm, kerti zöldségek, hamm... Szonjus az első falás után ordításba fogott. Ez volt az első olyan étel, amit nem volt hajlandó megenni. Sztoikus nyugalommal kinyitottam a desszertet tartalmazó üveget, konstatáltam, hogy félig van...egy kanál ebből, kettő a másikból... végül a nagyja lement, ráivott, megnyugodott, megnyugodtunk, jöhetett Szabi, a pék bivaly ricottával töltött tortellonija zöldségszószban és colonnatai szalonnával, nekem pedig egy fánk, ugyancsak Szabitól. Én a második trimeszter végén desszertfüggő lettem, azt hittem, szülés után elmúlik, de nem. Így rettentő hálás voltam, hogy a nagyim olajban sült fánkját idéző finomságot (amit egyébként a Bomboloniban lehet kóstolni a Pozsonyi úton, ahova én sajnos csak ritkán jutok el) itt és most a tányéromra pakolhatom, és akár tizet is ehetek, mindhez jut különböző ízű lekvár! Kettőt ettem, teszett rajta a modern baracklekvár kajszikockákkal, de a málna lekváros verzió volt az igazi befutó. Ezekkel annyira jól laktam, hogy nem bírtam enni a Macok túrógombócából, ami pedig nagy kedvencem: rezgős, épp annyira édes, amennyire kell, abszolút perfekció - egy olyan ikonikus étel, amelynek minőségében mindig bízhatok, akár Egerben eszem, akár valamelyik gasztrofesztiválon, ahova kitelepülnek. Kis séta és kertben ücsörgés után viszont úgy döntöttem, mégis jól tudna esni még egy fogás, és megint a Macokhoz vitt az utam: hoztak ugyanis egy ázsiai ihletésű csodásan aromás levest, egészen pontosan a 'vietnámi marhahúslevest', ami tökéletes választás, ha picit fázni kezd az ember a tizenakárhány fokban ücsörögve, meg hát az ázsiai fúziós konyháért amúgy is odavagyok, mai napig visszasírom például Huszár Krisztián Beszálló Food Bar-ját, és alig várom, hogy megkóstoljam a vietnámi gulyását - ezúttal a Sziromban.

Következett a peluscsere. Azt vártam, hogy a női mosdóban majd találok megfelelő infrastruktúrát. De nem. Illetve nem ott. Egy komplett szoba avanzsált azzá a helyiséggé, ahol pelenkázni lehetett, de akár ágyra feküdve szoptatni is, teljes nyugalomban. A Rosinantéban sokan esküdtek már örök hűséget, még többen vonultak el oda "csak" pihenni, kiengedni a gőzt. Azt írják magukról: "Gyerekbarát szolgáltatásaival, tréningek megtartására alkalmas termeivel és hamarosan megújuló szobáival a családosok kedvenc úticélja." Ezt most megerősítem. Sokan érkeztek mindenféle életkorú gyerekkel erre a rendezvényre is, többen közülük biztosan nem először jöttek, abból ítélve, milyen otthonosan mozogtak. Mi is remekül éreztük magunkat. Nem láttunk sértődött, morcos felszolgálót, akinek gondot okozott volna, hogy felforralt, de visszahűtött vizet kértem tőlük, mindenki segítőkész és barátságos volt.

Téli zöldségek

Szonjus félresikerült etetésére vissaztérve: ha több eszem van, megnézem előre, hogy az idei rendezvény mire fókuszál, tematikáját tekintve... Ezúttal ugyanis a téli zöldségek szerepeltetése volt hangsúlyos az ételekben, például a cékla, sütőtök, csicsóka és lilakáposzta. Az első kettő Szonjám kedvenc étele. Nem kellett volna mást tennem, mint pl. a Nomád Hotel vagy a Viator étterem standjáról kikérni a megfelelő fogásokat, és arról szemezgetni a csemetémnek. 

Bővebben a Rosinante Fogadó és a SVÉT kapcsolatáról

A  fogadó a Stílusos Vidéki Éttermiség bölcsőjének tekinthető: 2012 februárjában itt jött létre az első gasztrorandevú, amely közel hozta egymáshoz a fogékony közönséget és az akkor még nyolc innovatív vidéki konyhát vezető séfet, illetve éttermet. A jelenleg 16 vidéki étterem közös nevezője a minőségi konyha és a szívből jövő vendéglátás. A cél mindezek népszerűsítése évi egy nagy, illetve több kisebb rendezvény keretén belül azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ínyenc utazók fókuszába új, kevéssé ismert kulináris desztinációk kerüljenek. A Tavaszváró Mini Svétre pár nap alatt betelt a regisztráció. A sorban következő rendezvényekről bővebben itt olvashatsz.