Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Reflektorfényben a hazai borkultúra az Auchanban

2024. október 10.

Október 22-ig borvásárt rendeznek az Auchan hipermarketekben, ahol a kínálat 90%-át a hazai pincészetek kiemelkedő bor- és pezsgőajánlatai teszik ki. A legnagyobb Auchan áruházak több mint ezerféle bort és pezsgőt tartanak, ehhez jönnek még a folyamatosan változó szezonális termékek. A nemzetközi borok és pezsgők mellett több mint 80 magyar borászat termékeit forgalmazzák. Az árak és a termékválaszték tekintetében a borszaküzletekkel is felveszik a versenyt.

    Az Auchan Magyarország a borértékesítést stratégiai fontosságúnak jelölte ki a kereskedelmi tevékenységében. Ez azt jelenti, hogy ez az egyik olyan terület, amellyel meg akarják magukat különbözteti a versenytársaiktól. Az a céljuk, hogy ha valaki bort akar venni, akkor az Auchan jusson elsőként az eszébe. Ehhez a jó árak és a széles választék mellett szakértelemre és megfelelő áruházi kihelyezésre is szükség van.

    Első lépésként a dunakeszi Auchant építik át ennek megfelelően, amit majd a többi üzlet is követni fog. Az állandó választéknál a kihelyezés logikája: szín, borrégió, borvidék és a pincészetek ár szerint. Külön polcokon találhatók a pezsgők, külön a habzóborok és a hagyományos eljárással készült termékek. Újabb egységet képez a nemzetközi borválaszték, amelyben a világ fő bortermelő vidékei mutatkoznak be, emellett megtalálhatók a polcokon a gyümölcsborok, a hétköznapi fogyasztásra ajánlott nedűk és a nagyobb kiszerelésű változatok is.

    A minőségi kínálat kialakításában Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok több mint egy évtizede segíti az Auchant, mellette egy szakértőkből álló beszerzői csapat áll. A kiválasztás előtt minden terméket tesztelnek. Ezeken a kóstolókon a szakmaiság mellett a különböző vásárlói preferenciáknak és ízlésvilágnak jut nagy szerep. A boros rendezvényeken gyakran inkognitóban kóstolják meg az italokat, és ez alapján választanak be egy-egy bort a sortimentbe. A hazai pincészetek kiemelt szerepet töltenek be az állandó választékban, az 1000-féle bor 90%-át magyar borászok adják.

    Az őszi borkatalógusban több mint 100 új bort mutatnak be a vásárlóknak, például a megújult nemzetközi borválasztékuk egy részét, amelyet a fogyasztói igényekhez igazítottak. A katalógus tehát az Auchan őszi borvásárához készült, ami mindig a legnagyobb az évben, de mellette három kisebbet is szerveztek idén. Az ezeken bemutatott új termékek közül a legkedveltebbek már bekerültek az állandó választékba. Az Auchan borkatalógusa újságformában és online is lapozgatható, az üzletekben pedig a vásár ideje alatt hétvégente kóstoltatással, mennyiségi kedvezményekkel és egyedi bombaárakkal várják a vásárlókat. A kiemelt borok közül például a Vinatus, Eszterbauer vagy Szeleshát pincészet boraiból két darabot egy áráért adnak október 22-ig.

    „Több mint 80 hazai borászattal állunk kapcsolatban. Sok pincészettel fejlesztünk egyedi, csak nekünk gyártott borokat könnyed napi fogyasztásra, de készítünk együtt felső kategóriás limitált szériákat is, melyek az eladási mutatóinkban is jól szerepelnek.

    Azt látjuk, hogy a borok forgalma nő, miközben a vásárlói szokások változnak. A fogyasztók inkább a jobb minőségű és jobb ár-érték arányú termékeket keresik. Minden évben elemezzük a kategória szezonalitását és az új irányokat. Ez alapján a fehér borok előretörése figyelhető meg, ezen belül is a száraz fehér boroké, valamint a magas minőségű, hordós tételeké. Az értékesítési számok mellett folyamatosan figyelemmel kísérjük a hazai és nemzetközi borversenyeket, hogy megalapozottan tudjuk kialakítani minőségi borkínálatunkat, amiből a borvásár ideje alatt a szokásosnál is kedvezőbb áron válogathatnak vásárlóink” – mondta el Nagy Attila, az Auchan értékesítési igazgatója.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO