Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Solére második lemezén a boldogságot kutatja

2024. június 07.

Boldogok vagyunk-e címmel második stúdióalbumát készítette el Solére. Az újhullámos popénekesnő, dalszerző június 16-án, majd 18-19-én is a világhírű Coldplay előtt lép fel a Puskás Arénában.

    "Az év elején alkalmam nyílt egy hónapot eltölteni Los Angelesben, a NAMM zenei konferencián kedves barátom, Gerendás Dani jóvoltából. Rengeteget jammeltünk, kapcsolódhattam dalszerzőkkel. Annyira jót tett a közeg, hogy csak úgy kiszaladtak belőlem a számok" - idézte fel Solére a lemez születését.
    A Mertez Management gondozásában megjelent albumon minden olyan stílus megtalálható, amely eddig Solére-re jellemző volt, a dalok mégis letisztultabbak a korábbiaknál. A projektben a producer, Doór Mátyás volt a fő háttérember, de egy-egy számban WaTa (Varga Tamás), Vava (Varga-Vallyon Máté), Kovács Miklós, valamint a Gerendás testvérek, Ruben és Dániel is komoly szerepet kapott.
    A Dal 2022-ben a döntő legjobb négy előadója közé került Solére első albuma, az Ima 2022-ben jelent meg. Mostani második anyagán hét felvétel kapott helyett, a lemez alig több, mint negyedóra hosszúságú. A címadó dal egyfajta belső párbeszéd, számvetés a hogyan továbbról és a felnőtté válásról.
    "A Boldogok vagyunk-e egy kezdetet jelöl számomra. Kellett hozzá az alkotói súlytalanság, a nyugalom, mert túl nagy pszichológiai nyomás volt rajtam az utóbbi időkben. Sokkal több az olyan momentum, amikor boldognak érzem magam, mint régen. Hosszú út van mögöttem, hogy ki tudjam ezt mondani, de most még kell egy kis táv. A lemez után szeretnék valami egészen mást csinálni, egy időre elvonulni" - fogalmazott Solére.
    Szigeti Zsófia lesz az a magyar előadó, aki a világhírű Coldplay mindhárom közelgő és teltházas budapesti koncertjén, június 16-án, illetve 18-19-én a Puskás Arénában bemelegíti a közönséget a fő produkció előtt. A brit csapat személyesen választotta ki Solére-t, aki mellett egy másik énekes-dalszerző, a brit Maisie Peters is színpadra lép a Coldplay előtt.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO