Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Változatos programokkal készül a budapesti állatkert fennállásának 155. évfordulójára

2021. augusztus 10.

Változatos programokkal készül a budapesti állatkert fennállásának 155. évfordulójára, a városligeti intézmény többek között szakvezetéssel tartott sétákkal, előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket szombattól hétfőig.

A fővárosi intézményt 1866. augusztus 9-én, a déli harangszóra nyitották meg. A világ egyik legrégebbi állatkertjének számító városligeti intézmény "születésnapja" idén hétfőre esik, így a jubileumi programok már a megelőző két hétvégi napon elkezdődnek, vagyis szombattól hétfőig tartanak.
    Az ünnepi hétvégén többek között állatkerti sétákat tartanak szakveztetéssel, előadást hallható a Nagyszikla titkairól, valamint az elefántokról és a vastagbőrűekről. Kézműves foglalkozásokat szerveznek a Pálmaház teraszán és Macis gyerekfoglalkoztató programon is részt az vehetnek az érdeklődők az Indiaházban. A budapesti állatkertbe szombaton és vasárnap ellátogatók beszélgetést hallhatnak híres nevelőszülőkkel, valamint kvízjátékon is részt vehetnek. Az érdeklődők szombaton egyebek mellett a Matiné Zenekar, vasárnap az eleveN gyerekzenekar és a Kiskalász Zenekar, hétfőn a Bach Mindenkinek Fesztivál 2021 programsorozat részeként a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes koncertjét, valamint a Veronaki Zenekar családi koncertjét hallhatják.
    A részletes születésnapi programkínálat itt érhető el.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO