Keresés Facebook Best Of Budapest Instagram Best of Budapest ENG  
Best of Budapest Measure of Quality

Best of Budapest & Hungary

Measure of Quality

Víg Szalon - Megnyílik a Vígszínház negyedik játszóhelye

2024. október 10.

Wellisch Alfréd tervei alapján épült az a bérház, amelyben 1899-ben megnyitott a Club Kávéház, a Vígszínházhoz köthető művészek, írók, alkotók egyik találkozóhelye. A kilencvenes években a helyén három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, amelyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház azzal a szándékkal bérelte ki és újította fel, hogy a klasszikus szalonkultúrát újraértelmezve egy olyan helyet alakítson ki, ahol a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhatnak. A Víg Szalon október 12-én nyitja meg kapuit. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.

    A századelőn a budapesti kávéházaknak fontos szerepük volt a szellemi és kulturális életben. A Club Kávéház azért volt különleges, mert a Vígszínház társulatának tagjai és a színházhoz kötődő írók, alkotók jártak ide. A „vígszínháziaknak” külön törzsasztaluk volt, ami olyan jó reklámfogásnak számított, hogy a korabeli sajtóban erről szóló hirdetésekkel csalogatták a vendégeket a kávéház tulajdonosai. Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is lehetett itt találkozni. Később a kávéház Espresso néven működött, majd a hatvanas években bezárták és átépítették, ezután a nyolcvanas évek végéig a Víg Matróz étteremként üzemelt. A kilencvenes években három üzlethelyiséget hoztak létre, melyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyíló a XIII. Kerületi Önkormányzat tulajdonában van. Ezt a helyiséget bérelte ki és újította fel a Vígszínház. A Víg Szalonban a mennyezet és a falak találkozásánál végig futó aranyozott díszítés hangulatában és struktúrájában nemcsak az egykori kávéházat idézi, hanem a Vígszínház épületében fellelhető stukkók díszítésére is hasonlít. A fogadótérből induló íves márvány lépcsőkön át tágas galéria közelíthető meg. Ez a tér lehetett egykor az a helyiség, ahol irodalmi és művészeti előadásokat rendeztek, ezt a hagyományt viszi tovább a Vígszínház új játszóhelye is.

    A Víg Szalon a találkozások tere, ahol lehetőség van elmélyülten beszélgetni, egymásra figyelni, minőségi időt együtt tölteni. Az első évadban a tér fokozatosan telik meg programmal. A cél az, hogy hosszú távon olyan színes kínálat alakuljon ki, amelyben a sorozatszerűen visszatérő programok mellett koncertek, verses estek, felolvasások, különböző művészeti ágakat ötvöző produkciók és kifejezetten erre a térre készülő előadások is helyet kapnak. A Víg Szalon október 12-én a Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel kezdi meg működését. A színház felkérésére kortárs írók – Szabó T. Anna, Grecsó Krisztián, Vámos Miklós, Nyáry Krisztián, Nádasdy Ádám, Darvasi László, Tóth Krisztina és Závada Péter – gondolkodtak és alkottak szabadon arról, hogy mit jelent ma számukra a szalon szó. Az így született szövegek mellett a témához kapcsolódó dalok, versek, prózák teszik teljessé a Valló Péter által rendezett előadást, melyben Bach Kata, Balázsovits Edit, Fesztbaum Béla, Horváth Szabolcs, Kovács Patrícia, Medveczky Balázs, Orosz Ákos és Szilágyi Csenge lépnek színpadra. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Szalon Nyitány december 8-án és 29-én is látható lesz.

    A Víg Társalgó kulturális beszélgetés-sorozatában egy előadás vagy sokakat foglalkoztató téma kapcsán alkotók, művészek és szakemberek osztják meg gondolataikat, és ebben a sorozatban kapnak helyet a Vígszínház életében jelentős szerepet játszó művészek pályáját bemutató életút beszélgetések is. Október 13-án Az imposztor bemutatója kapcsán Spiró György, Kern András és Rudolf Péter, Nyáry Krisztián moderálásával fog beszélgetni, míg november 15-én Kútvölgyi Erzsébet pályáját ismerhetjük meg.

    November 3-án indul a Filmklub, ahol beszélgetésekkel egybekötött vetítések keretében elsőként a teátrum 125 éves történetét feldolgozó, Víg125 című fikciós dokumentumfilm-sorozat egyes részeit lehet megtekinteni, majd az érdeklődők találkozhatnak a film alkotóival és szereplőivel. A kincset érő dokumentumokkal, soha nem látott archív felvételekkel, interjúkkal és előadásrészletekkel illusztrált sorozatban a kulisszák mögötti történeteket játékfilmes eszközökkel mesélik el az alkotók. A szereplők és a megszólalók között megtaláljuk a társulat egykori és mai tagjait, a főszereplő pedig maga az épület, vagyis a Vígszínház. Az első részben megismerhetjük a Víg építésének és indulásának a körülményeit. Szó esik a kezdeti évtizedek sikereiről és nehézségeiről, a világháborúk, a gazdasági válság és a spanyolnátha járvány hatásairól is. A november 3-i vetítés utáni beszélgetés résztvevői Gajdó Tamás színháztörténész, Márkus Luca és Wunderlich József színész, Paczolay Béla rendező és Kovács Krisztina dramaturg lesznek. A Fimklub november 28-án és december 15-én folytatódik.

    November 20-án és december 8-án a Szívlapát című részvételi versszínház keretében Zoltán Áron és Igó Éva színművészek nemcsak bevezetik a nézőket a kortárs költemények varázslatos világába, hanem versírásra is ösztönzik őket. November 11-én pedig a Vígkorúak eseményén a résztvevők betekintést nyerhetnek a színház működésébe, találkozhatnak a színház munkatársaival, akik szakmájuk mesterfogásaiba is beavatják őket. A közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról, aktuális bemutatókról is mesélnek.

Vissza Még több hír
 
© IntroWeb | 2017 - Weboldal készítés, SEO