Holnap indul a nagy hagyományokra visszatekintő, éves Szőlészet és borászat kiállítás a budapesti Hungexpo területén. Az egyedülálló szakmai kiállítás február 2-áig várja a látogatókat.
Az ágazat pihenőidejében, a szezonális munkák megkezdése előtt ideális időpontban kínál bemutatkozási lehetőséget hazánk egyetlen szakkiállítása a szőlészet és pincészet technológiája számára. Ez így túl riasztóan hangzik? Tény, hogy a kiállítás leginkább a borászokat veszi célba, de érdemes kilátogatnia mindenkinek, akit érdekel a magyar borászat. (A tavalyi kiállítás látogatói közül csupán 19%-a jelölte meg, hogy szőlőtermesztéssel, borászattal foglalkozik.)
Az idei kiállítást kísérő szakmai programban többek között Sárkány Péter diplomás borász, nemzetközi borbíráló is részt vesz. Két témát választott: az egyik a Borokról bővebben, melynek keretében többet megtudhatunk arról, hogyan kóstoljunk, válasszunk borokat. Másik előadása pedig a Szőlőből készíthető egészségmegőrző termékeket járja körül. Az őshonos és új fajtáktól a Tokaji borkülönlegességig terjed a paletta: az előadásból kiderül, mi minden készülhet a legértékesebb (gyógy)növényünkből? Az első magyar szőlőmag-őrlemény (VINISEERA) fogyasztóinak tapasztalait összefoglaló legfrissebb eredményekről is beszámolnak. A Taschner Pincészet a márkaépítés rejtelmeiről beszél majjd, de szó esik a hatékony kommunikációról, a bor és a média kapcsolatáról és pinceépítészetről is.