Minden évben igyekszünk tisztelegni a szakma legjobbjai előtt. Idén 17 remek szakembernek ítélt a zsűri különdíjat, egyvalaki pedig különleges elismerésben részesült.
Meskál Tibor igazi régi vágású úriember, aki majd hatvan dolgos évéből harmincat töltött külföldön, és a világ legelőkelőbb szállodáiban dolgozott - ahogy mondja, öt csillagnál lejjebb sosem adta. Budapesten a Corinthia hotelben neve és személye már-már fogalom.
A magyar szállodaipar karakteres és lendületes párosa, Sameer Hamdan és Zuhair Awad a Mellow Mood Group tulajdonosai. Nemrégiben „a magyar szállodaipar fejlesztéséhez számos idegenforgalmi beruházás megvalósításával hozzájáruló, több mint két évtizedes munkájuk elismeréseként” lovagkeresztet kaptak. A Mellow Mood a kezdetekben a szerényebb árú szállásokat kereső, főleg hátizsákos turistákat célozta meg, majd dinamikus terjeszkedésbe kezdett, és fokozatosan nyitottak a magasabb színvonal irányába. Legújabb és legkülönlegesebb szállodájuk, a Párisi Udvar Hotel Budapest 2019-ben nyílt meg.
Miskolc városa egyre ügyesebben aknázza ki adottságait és erőforrásait, a természeti környezet, a látnivalók, a fürdők és a kulturális programok turisták tízezreit vonzották a borsodi megyeszékhelyre. Az egykori acélváros és térsége mára az ország egyik legkeresettebb célpontjává vált, és ebben elévülhetetlen érdeme van az Avalon Resort & SPA szállodának. Igazgatója, Poncsák Pál elmondása szerint a befektetők helyszínválasztása szimbolikus volt: az egykori autóskemping helyén húzták fel a komplexumot, mely több mint 150 embernek ad munkát, akiknek túlnyomó többsége a megyéből és a városból származik.
Csongrádi Csaba, Giczi Andor és Nagy Szabolcs egy pincében, a bulinegyed közepén hozták létre Budapest legjobb kisvendéglőjét, a Fricska Gastropubot.
A jelenleg Franciaországban élő HR-szakember, Ásványi Rita az Almalomb Kulináris Kitérő és Találkozóhely tulajdonosa, aki elérte, hogy Hosszúhetény sokak számára egyet jelentsen a kulturális és kulináris feltöltődéssel.
A Michelin csillagot szerző Babel Budapest tehetséges séfje a Bocuse d’Or magyar döntőjének legújabb nyertese.
Roland Holzer a Kempinski Hotel Corvinus Budapest főszakácsa, aki a Ten Roomsban tartott rendezvények és a The Kitchen Caters által kiszolgált események cateringjéért is felel.
Menyhárt Attila a Four Seasons Hotel Gresham Palace főcukrásza, aki olyan gusztusosan ötvözte a macaront és a mille feuille-t, hogy azzal bekerült a So Good magazinba, amit korábban magyar cukrász még nem tudott megugrani.
Kovács Bea néha énekel a kenyereinek, de nem csoda, hiszen karvezető. Kisapátiban, a Búzalelke pékségben csodás kenyerek sülnek így.
Terei Miklós a Standról készült zseniális kisfilm operatőre, rendezője és vágója, aki állandó kísérője a Bocuse d’Or hazai versenyzőinek és minden valamire való gasztro-rendezvénynek.
Az utóbbi években több ismert celeb vágott bele a vendéglátó szakmába, de nem mindenki tudta sikerre vinni a vállalkozását. Az ország legismertebb stylistja, Lakatos Márk viszont ügyesen használta ki a népszerűségét, a Hold utcai Belvárosi Piac emeletén lévő pici kolbászozójának sikere töretlen. Zavarba ejtően közvetlen modorával és feltűnő stílusával Márk szerethető figura, aki lelkesen és hitelesen ír és beszél a gasztronómiáról. Szakácskönyvet is jegyez.
Mérész Sándor az Etyeki Kúria borásza, aki elmondása szerint véletlenül lett borász, bár aki kóstolt az utóbbi évtizedben Etyeki Kúria bort, erre csak annyit mond: véletlenek márpedig nincsenek!
Evans Victoria üstökösként robbant be a hazai borszakmába, a biztonság- és védelempolitikai szakértői karriert cserélve le a borok és éttermek világára. Dolgozott a Pierrot étteremben, a Costesben, jelenleg a Caviar&Bull étteremcsoport teljes bor- és italkínálatáért felel mind a hat étteremben, Máltán és Budapesten. Idén teljesítette a 4. szintet és szerzett diplomát a Wine & Spirit Education Trust (WSET) képzésen. Nem sokkal azután, hogy neki ítéltük az idén alapított sommelier díjunkat, elnyerte a Magyarország sommelier bajnoka címet a 2020-as Magyar Sommelier Bajnokságon.
Herczeg Ágnes
Herczeg Ágnes borstratégiai tanácsadó, borbíra és oktató, nemzetközi borszakértő, sőt, a borszakma egyik legígéretesebb szakértője 2019-től, mióta elnyerte a WSET és az IWSC ’Future 50’ nemzetközi díjat.
A 2019-ben átadott különdíjak nyerteseiről, akik az idei zsűrit adták, itt olvashatsz.